IMG-4996 (1)

A kemény munka mindig kifizetődik

Sziasztok,

Szeretnék megosztani veletek egy kis előtte – utána képet magamról, így a terem nyitás óta, eddig mit
is sikerült kihozni magamból, nem szégyenlem a „karanténos” formát sem, az is én voltam.
Ugyebár nem csak engem érintett ez a szigorú korlátozás, mindnyájan padlóra kerültünk.
Beszélhetek itt akár pénzügyi, egészségügyi, és szerintem mentális nehézségekről is, az én esetemben
mind a háromról.

Személyi edzőként dolgozom szegeden a Global Fitneszben, és a termek bezárása se nekem se
másnak nem tett jót. Az egészségügyi része a dolognak, az volt hogy nem tudtam eljárni sehova
edzeni, sokan tudjátok én nem szeretek futni és az én sportomban nem is igazán célravezető, és a
harmadik pedig a mentális része volt, a bezártság, korlátozás.

Hál istennek januárban jött egy kisebb féle enyhítés, amivel a fitnesztermek korlátozottan, de nyitva
tarthatnak. A dolgok jó oldalát nézve, végre el tudtuk kezdeni a megszokott gymlife-unkat. Én
személy szerint nagyon örültem neki és újra motivációt kaptam, aminek a segítségével kitörhettem a
depresszió markából.

Térjünk a lényegre. A képsorozatokból az első kép 2021.01.17.-ei, második pedig 2021.02.28.-ai, azaz
pontosan 6 hetes átalakulásról van szó, egy szigorúan követett étrenddel és edzésterv programmal.

Van hova fejlődni bőven, vannak hiányosságok, de ezzel szerintem mindenki így van. Célom, hogy egy
kis motiváció morzsát adjak azoknak, akik csüggednek a jelenlegi helyzet miatt és még most sem
tudnak terembe járni. Bízunk a mihamarabbi nyitásban és a korlátozások feloldásában. Higgyétek el,
hamar visszajön az erőnlétetek, állóképességetek és a fizikumotok is.

A jövőbeni céljaim az őszi szezonra való felkészülés, ahogy ezt a helyzet engedni fogja és egy Classic
Physique felépítése.

Csajok – srácok kitartást, és ha minden a régi lesz várlak titeket személyi edzésre a Global Fitneszbe,
hogy még jobban kerekedjen a popsi és dagadjon a bicepsz.

Pacsi.

Oszd meg a bejegyzést a barátaiddal is!

Share on facebook
Share on google
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on print
Share on email